Ahogy a főnököd ellenőrzi a munkádat, ahogy a minőségbiztosítás a termékeket, a műhelyben a mester ellenőrzi az inas munkáját, ahogy a gazda megvizsgálja a termést, mielőtt a kamrába tenné, úgy a demokráciánknak is szüksége van rendszeres és alapos felülvizsgálatra. A közös életünk nem működhet ellenőrzés és javítás nélkül. Ha látjuk, hogy a gépezet akadozik, ha a fogaskerekek közé homok került, nem nézhetünk félre. Felül kell vizsgálnunk, hogy jól döntöttünk-e, amikor választott képviselőink kezébe ilyen mérhetetlen hatalmat és bizalmat helyeztünk.
Helyes volt-e az a feltételezés, hogy aki a közösség felhatalmazásával dönt az ország ügyeiről, az minden körülmények között a köz javát szolgálja? Az elmúlt évtizedek keserű tapasztalatai azt mutatják, hogy ezzel a bizalommal nemcsak vissza lehet élni, hanem módszeresen vissza is éltek. A bizalom nem egy biankó csekk, amit bárki kedvére kitölthet.
A bizalom mint alapvető társadalmi szerződés
A nép nem könnyelműségből ruházza át a döntés jogát. Ez a bizalom a társadalom tartóoszlopa, egy íratlan, de szent szerződés: „mi felhatalmazunk téged az irányításra, te pedig cserébe alázattal szolgálod a közösséget”. Amikor ez a szövetség megtörik, amikor a képviselő nem a nép érdekében, hanem saját zsebre vagy egy szűk baráti kör gazdagodására használja a hatalmát, az nem egyszerű mulasztás. Ez a rendszer alapjainak tudatos lerombolása.
A bizalom nem lehet önműködő és nem maradhat következmények nélkül. Ha valaki visszaél a rá bízott közvagyonnal vagy hatalommal, annak büntetése nem évülhet el, nem lehet elmaszatolni vagy megmagyarázni. A felelősségre vonásnak olyan természetesnek kellene lennie, mint a gravitációnak: ha valaki elvéti a lépést, le kell esnie.
Az elszámoltatás mechanizmusa: a visszamérés ereje
A Teljes Elszámoltatási Törvény lényege nem a bosszú, hanem az igazságosság helyreállítása. Ez egy olyan rendszer, amely meghatározott időnként megméri: mi történt azzal a bizalommal, amit a nép adott? Nem elég négyévente választani, ha a választások közötti időszakban a döntéshozók érinthetetlennek érzik magukat.
A kérdések, amelyeket minden ciklus végén fel kell tenni:
- Jobb állapotban van-e az ország gazdasága, mint négy vagy nyolc évvel ezelőtt?
- A nemzeti vagyon gyarapodott-e, vagy csak bizonyos magánzsebek teltek meg?
- Az igazságszolgáltatás és a közintézmények pártatlanul működnek-e?
Ha a válasz nem egyértelmű igen, akkor nincs helye mellébeszélésnek. A vizsgálatnak ki kell terjednie a teljes kapcsolati hálóra. A visszaélések ugyanis ritkán magányos akciók; ezek jól szervezett, hálózatos rendszerek, ahol a szálak messzire vezetnek. Aki a közbizalmat saját hasznára fordítja, az elárulja a hazáját, és ennek megfelelő súlyú büntetést kell kapnia.
Miért maradt el eddig az elszámoltatás?
A legfájóbb kérdés, hogy miért hagyta ezt a társadalom? Hol voltak azok a szervezetek – kamarák, egyesületek, érdekképviseletek –, amelyeknek az lett volna a dolguk, hogy őrködjenek a hatalom felett? Egy egészséges nemzetben ezek a közösségek alkotják a védelmi vonalat. Ők azok, akiknek szólniuk kellene, amikor a hatalom letér az egyenes útról.
Sajnos az elmúlt évtizedekben ezeket a szervezeteket vagy kiüresítették, vagy beépítették a hatalmi gépezetbe. Amikor a civil kontroll megszűnik, a hatalom ellenőrzés nélkül marad. Ilyenkor a hibák nemcsak előfordulnak, hanem beépülnek a rendszerbe, és végül már senki nem emlékszik, milyen is a tiszta működés. A határok elmosódnak, a lopás „ügyeskedéssé” szelídül, a hazugság pedig „politikai kommunikációvá” válik.
A rendszerváltás befejezetlen feladata
Sokan érezzük, hogy az 1990-es fordulat nem hozott tiszta vizet a pohárba. Az átalakulás során a régi rendszer emberei és módszerei sok helyen átmentették magukat. A vagyon átjátszása, a zavarosban való halászás és a közvagyon gátlástalan szétosztása olyan mély sebeket ejtett a nemzet testén, amelyek a mai napig nem gyógyultak be.
Hittünk egy tiszta, új világban, de nem voltunk elég éberek. Nem követeltük meg az átláthatóságot, és hagytuk, hogy a döntések zárt ajtók mögött szülessenek. Ez a hiányzó elszámoltatás vezetett oda, hogy ma sokan csalódottak és közönyösek. De a közönnyel csak a visszaéléseket segítjük. A jövőt csak akkor építhetjük fel, ha végre szembenézünk a múlttal, és minden egyes elveszett forinttal elszámoltatjuk azokat, akik rábízták magukat a nemzet pénztárcájára.
A tudatosság hiánya és a kiszolgáltatottság
Be kell látnunk, hogy a demokrácia nem működik magától. Ez nem egy gép, amit egyszer bekapcsolunk, és örökké megy. Olyan ez, mint a gyermeknevelés: állandó figyelmet és következetességet igényel. Generációk nőttek fel úgy, hogy nem tanulták meg, hogyan kell a jogaikkal élni, hogyan kell számon kérni a képviselőt, és miért fontos minden egyes aláírás vagy szavazat.
Kialakult egy szakadék: azok között, akik értik a rendszer kiskapuit és kihasználják azokat, és azok között, akik csak a szabályokat próbálják betartani, miközben azt látják, hogy egyre nehezebben boldogulnak. Ez a szakadék fenyegeti a nemzet egységét. A Teljes Elszámoltatási Törvény célja, hogy senki ne lehessen a törvények felett, és senki ne maradhasson a törvények védelme nélkül.
A jövő záloga: a nemzet kertje
Ha a házunk alapja ferde, nem elég átfesteni a falakat. Ha a játék szabályai tisztességtelenek, nem elég új játékosokat hívni – magukat a szabályokat kell megváltoztatni. Nem elég a személycsere, a gondolkodásmódnak kell megváltoznia. Vissza kell térnünk ahhoz az alapelvhez, hogy a képviselő a nép szolgája, és nem a gazdája.
A megoldás a kezünkben van, de bátorság kell hozzá. Be kell vezetni a kötelező és nyilvános vagyonvizsgálatot minden olyan szereplőnél, aki közpénz közelébe kerül. Meg kell szüntetni a mentelmi jogot minden olyan esetben, ahol köztörvényes bűncselekmény gyanúja merül fel. Létre kell hozni egy független, csak a népnek felelős ellenőrző testületet, amelynek tagjai nem politikai kinevezettek, hanem a szakmájukban elismert, feddhetetlen emberek.
Kert hasonlat: A demokrácia olyan, mint egy kiskert. Ha nem kapáljuk, ha nem gyomláljuk, ha nem öntözzük nap mint nap, akkor a gaz elfojtja a nemes növényeket. A gyom nem azért nő ki, mert gonosz, hanem mert ez a természete: terjeszkedik, ahol hagyják. A mi dolgunk, hogy ne hagyjuk. Húzzuk ki a gyomokat, bármilyen mélyre nyúlnak is a gyökereik, és teremtsünk olyan közeget, ahol a tisztesség és a munka végre újra értéket képvisel.
Ideje felnőnünk a feladathoz. A hazánk jövője nem a szerencsén múlik, hanem azon, hogy képesek vagyunk-e végre tiszta lapot nyitni és mindenkitől megkérdezni: mit tettél a közösségért, és miért tetted azt, amit tettél?
