Manapság a „szociális vívmány” nem túlságosan divatos kifejezés, mintha kikopott volna a köznyelvből, vagy egy letűnt kor poros emlékeként tekintenénk rá. Pedig az emberiség elérkezett egy olyan korszakba, amikor sorsfordító válaszút előtt áll: a technológiai bőség vagy a társadalmi összeomlás irányába indulunk tovább.
Soha nem látott fejlődés ment végbe az elmúlt ötven évben. A technológia robbanásszerű felemelkedésének következtében mára elméleti értelemben megszűntek a létszükségletekért folytatott küzdelem alapvető okai. Magyarul: elértük azt a technológiai színvonalat, ahol már mindenkinek lehetne biztos fedél a feje felett, meleg otthona, valamint egészséges és kényelmes élete. Mindezt úgy is megvalósíthatnánk, hogy a társadalom tagjai csupán heti 20-30 óra munkát végeznek.
A mesterséges intelligencia és a robotika megjelenésével végleg értelmét vesztette a „szükséglet-háború”, hiszen a fizikai és a monoton szellemi munka jelentős részét már nem kötelező emberekkel végeztetni. A technológia tehát megnyitotta a kaput egy új aranykor előtt: az emberiség végre maga mögött hagyhatná a létfenntartásért vívott könyörtelen, állatias csatát, és a kulturális együttműködés, valamint az egyéni önmegvalósítás kibontakozásának útjára léphetne.
Ezen az úton nincs más dolgunk, mint demokratikus társadalmunk értékrendjébe újabb erkölcsi és jogi mérföldköveket rögzíteni – ezeket hívjuk szociális vívmányoknak.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a technikai eszközök birtoklása már önmagában igazolja fejlettségünket. Hiszen már ilyen fejlett civilizáció vagyunk, nem igaz? A köztudatban azonban tévesen él a civilizáció fogalma: a legtöbben technikai fejlettséget értenek alatta, holott a technológia csak a keretet adja. A valódi civilizációt a bánásmód határozza meg: az a mód, ahogyan egymással, az elesettekkel, a betegekkel, az öregekkel és a közösség védtelen tagjaival foglalkozunk.
Nagyon fontos tisztázni: A technológia önmagában nem ad erkölcsi tartást. Éppen ellenkezőleg: próbára teszi azt. Egy kalapáccsal lehet házat építeni és életet kioltani is; ugyanígy az automatizáció is szolgálhatja az emberiség felszabadítását, de válhat a totális kiszolgáltatottság eszközévé is a tőke kezében. Ha a hatékonyság növekedése nem párosul a közjó növekedésével, akkor nem civilizációról, csupán modernizált barbárságról beszélhetünk.
Ahhoz, hogy megértsük, merre kell indulnunk, nézzük át gyorsan, melyek azok a szociális vívmányok, amiket eddigi történelmünk során már sikerült rögzítenünk.
Tekintsünk azokra a mérföldkövekre, amelyek valódi alkupozíciót vagy fizikai védelmet adtak a dolgozó embernek a tőke korlátlan dominanciájával szemben.
- 1880–1890: A „Létbiztonság Alapköve”
- Az állami nyugdíj és betegbiztosítás megjelenése (Bismarck). Ez volt az első alkalom, hogy a dolgozó élete nem ért véget abban a pillanatban, amikor a munkaképessége megszűnt. Ez nem technológia, hanem a tőke profitjának első rendszerszintű megcsapolása a társadalom javára.
- 1919: A „8 órás gát”
- A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) első egyezménye. Ez valódi vívmány volt, mert fizikai határt szabott a kizsákmányolásnak, és kikényszerítette, hogy a szabadidő ne kegy, hanem jog legyen.
- 1945–1960: A „Közösségi Védőháló”
- Az általános egészségügyi ellátás és a munkanélküli segélyrendszerek kiterjesztése. A vívmány lényege: az emberi élet (egészség) kikerült a piaci árucikkek köréből.
- 1970–1985: A „Gondoskodás Elismerése”
- A fizetett szülési szabadság és a gyermekgondozási támogatások (pl. magyar GYES/GYED). Ez a munkaerő-reprodukció költségeit részben visszaterhelte az államra/tőkére.
És most nézzük azokat a szociális mi meg lehetőségeket amik az 1980-as évek óta felmerültek de nem váltak globális sztenderdé.
A modern jogkiterjesztés és életminőség-védelem (1975–napjainkig)
Esélyegyenlőség és emberi méltóság
- 1975 – Egyenlő díjazásról szóló irányelv (Európai Közösség): Jogszabály az egyenlő munkáért egyenlő bér elvéről.
- 1990 – Americans with Disabilities Act (ADA): A fogyatékossággal élők jogainak és az akadálymentesítésnek az átfogó szabályozása.
- 1990–napjaink: A „Védekező Jogok” kora
- Ebben az időszakban már nem új területeket hódít meg a munka, hanem a meglévőket védi. Ide tartozik a diszkrimináció tilalma és a GDPR, amelyek megakadályozzák, hogy a munkavállaló adat-nyersanyaggá váljon.
- 2004 – Apasági szabadság uniós szabályozása: Az apák bevonása a gyermekgondozásba, a családi szerepek modernizálása.
A digitális kor és a rugalmasság kezdetei
- 1993 – Munkaidő-irányelv (EU): A kötelező napi pihenőidő és a minimum évi 4 hét fizetett szabadság rögzítése.
- 2016 – GDPR (Általános Adatvédelmi Rendelet): A munkavállalói adatok védelme és a megfigyelés korlátozása.
- 2017 – A lecsatlakozás joga (Franciaország): A munkaidőn kívüli digitális elérhetőség korlátozásának első törvényi szabályozása.
- 2017 – A javításhoz való jog: (Igen, eddig nem javíthattad meg a háztartási géped, érdekes nem?)
Ez a történeti keret adja az alapot. Innen látszik igazán, hogy a fejlődés bár folyamatos volt, a legutóbbi 30-50 évben a „vívmányok” már inkább csak finomhangolások voltak a 20. század közepi nagy ugrásokhoz képest.
Valahogy a termelékenység maradt előtérben a dolgozók életminőségének javítása helyett.
Az új évezred kezdete óta, egyszerűen nem volt egy nyugodt pillanat, amikor civilizációnk úgymond “kifújhatta volna magát”. A folyamatos háborúk korát éljük, ami évtizedek óta elementáris mértékű hatalomkoncentrációt eredményezett a tőke oldalán, minden gazdasági szektorban.
És most nézzük azokat a lehetőségeket, hogy amik a legújabb kor küszöbén a korábban már említett robotika és mesterséges intelligencia megjelenésével válnak lehetővé.
- Robotadó: A technológia által termelt érték megadóztatása, hogy a gépesítés ne szegénységet, hanem közösségi forrást teremtsen.
- Profitmegosztási kötelezettség (25%): Ez a pont megszünteti a „nagy szétválást”. Ha a cég hatékonysága nő (pl. a sofőr többet szállít), a profit negyede automatikusan a dolgozóké, így ők is érdekeltek a technológiai fejlődésben és minőségi munkavégzésben.
- Multinacionális Kontroll Törvény (49-51): Ez a nemzeti szuverenitás védelme. Megakadályozza, hogy a globális tőke (licenctulajdonosok) kivonja a profitot az országból, és kényszeríti a helyi befektetést.
Idő és Életminőség (A Mentális és Fizikai Integritás)
- 20-30 órás munkahét: A technológiai hatékonyság valódi gyümölcse nem a pénz, hanem a szabadidő. Ez a 21. század „8 órás munkanapja”.
- Menstruációs szabadság (3 nap): A biológiai realitás elismerése a munkahelyi elvárásokkal szemben – az ember nem gép, hanem élő szervezet. (Spanyolország)
- Kötelező életpályamodell a szolgálati szektorban: A társadalom alappilléreinek (tanár, orvos, rendőr) védelme a kiégés ellen, garantálva a méltó életutat.
A Létbiztonság Alapjogai (A „Bőség Kosara”)
Ez a legforradalmibb rész, mert az életben maradást kivonja a piaci versenyből:
- Ingyen zöldség (#EFFU modell): Ez a pont a technológiát (CEA, robotika) arra használja, hogy megszüntesse a „szűkösséget”.
- Utolsó menedék: Senki nem eshet ki a társadalomból; a lakhatáshoz való jog fizikai garanciája (lakókonténer).
Ami az egész gondolatmenetet szülte: Amikor bevezették az autómata kasszarendszert, úgy felidegesítettem magam, hogy végiggondoltam, ennyire nem elég a profit? Robotok, Automata kassza, Ai, mi kell még? és akkor született ez a dal:
A célba érkezés felelőssége
A szociális vívmányok nem csupán jogszabályok gyűjteményei; ezek a tükrök, amelyek megmutatják civilizációnk valódi értékét és azt, hogyan bánunk valójában önmagunkkal.
Mindenesetre bizonyos, hogy a válaszút, amely elé érkeztünk, komoly próbára tesz minket. A döntő kérdés ugyanis ma már nem a technológiai fejlettség mértéke vagy a nyersanyagok puszta megléte – ezek felett már rendelkezünk. A valódi kihívás az ébredés: ismerjük fel végre, hogy elértük azt a célt, amiért a technológiai verseny egykor megindult. Megteremtettük az eszközöket a bőséghez, most pedig eljött az idő, hogy ezeket az eszközöket újra az emberhez méltó élet szolgálatába állítsuk.
Itt az ideje, hogy a gazdasági hatalmat és a technológiát kimozdítsuk az öncélú profit hajszolásából, és visszahelyezzük őket az őket megillető, életfolyamatokat tápláló helyre. Mert a fejlődés csak akkor valódi, ha nem csak gyorsabbá, hanem emberibbé is teszi a világunkat.
